A demográfia Magyarországon is állandó téma, de nézzük meg érdekességképp, hogy mi történik tőlünk Nyugatabbra. Franciaországban 2025-ben a második világháború óta először könyveltek el több halálozást, mint születést. Ezzel párhuzamosan a tavalyi évben a 30 évesnél fiatalabb lakosság közel 15%-a nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem akar gyereket, szemben a 20 évvel ezelőtt mért 4%-kal. Marie-Estelle Dupon pszichológus és író ennek a születési krízisnek az okait világította meg a francia Figaro lapnak adott interjújában.
A demográfia Magyarországon is állandó téma, de nézzük meg érdekességképp, hogy mi történik tőlünk Nyugatabbra. Franciaországban 2025-ben a második világháború óta először könyveltek el több halálozást, mint születést. Ezzel párhuzamosan a tavalyi évben a 30 évesnél fiatalabb lakosság közel 15%-a nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem akar gyereket, szemben a 20 évvel ezelőtt mért 4%-kal. Marie-Estelle Dupon pszichológus és író ennek a születési krízisnek az okait világította meg a francia Figaro lapnak adott interjújában.
Mivel magyarázza a születések számának drasztikus csökkenését?
A születések számában megfigyelt visszaesés valójában több okra vezethető vissza. Amit ma megfigyelünk, az legalább 30-40 évvel ezelőtt kezdődött a francia társadalomban. Egyrészről társadalmunk rendkívül individualista lett, ahol a korlátok nélküli élvezetet hangoztatják, ahol az egyén már mindenben a közösség előtt áll, az élet pedig szinte csak materialista aspektusokra redukálódik. Mindennek hatására a gyerek egyfajta korlátként jelenik meg, hiszen valóban némiképp a frusztráció forrása, de mindenképpen kötelezettséget jelent. Egy olyan társadalomban, ahol a boldogságot azonnali kielégülésként, korlátok nélküli élvezetként határozzák meg, a gyerek már nem a boldogság szinonimája. Érdekes módon azonban egy ilyen materialista társadalom egyben egy kiábrándult társadalom is.
De van egy másik, ennél személyesebb, intimebb kérdés is, ami a harmincasokat sokat foglalkoztatja, nevezetesen a szerelem múlandósága. Mivel napjainkra a személyes fejlődés fontosabb lett, mint az elköteleződés, a párkapcsolatok már nem olyan tartósak. Így viszont nehezebb hosszabb távon gondolkozni. Egy gyerek vállalásához pedig éppen az kell, hogy ne csak rövidtávon gondolkozzunk.
Az anyaságot ezzel egy időben talán túl gyakran mutatjuk be áldozatként, megfeledkezve arról, hogy az ember boldogsága nem a kényelemben keresendő. A kényelem társadalma lettünk, miközben sosem voltak a pszichoaktív szerek olyan kelendőek. Ebből levonhatjuk a következtetést, hogy az ember boldogsága nem annyira a kényelemben rejlik, mintsem kapcsolataiban, az általa kialakított kapcsolatok minőségében, abban, hogy mennyire elkötelezett neki fontos, számára értelemmel bíró dolgok mellett. S amikor az élet a kényelemben, az élvezetekben, minden gond kerülésében merül ki, akkor az ember ettől igen gyorsan függő lesz, s mindeközben igen gyorsan deprimálódik.
Érdekes módon azok a társadalmak, ahol sok gyerek születik, sosem a leggazdagabb társadalmak. Azaz nem magyarázhatunk mindent a gazdasági tényezővel. Azoknak a társadalmaknak, amelyekben sok gyerek születik, a közös jellemzője a remény: olyan társadalmak ezek, amelyek hiszik, hogy van értelme tovabbadniuk az életet. Ezeknek a társadalmaknak a tagjai képesek távolabbra tekinteni, mint Nárcisz, azaz a modern ember, aki addig nézi saját magát, míg végül belefullad a saját tükörképébe. Természetesen a gyermek kevésbé vágyott cél, ha az élet értelme a materializmusban, az élvezetekben már kimerült.
Manapság a fiatal generációk elég ritkán hallanak reményről, közjóról, álmokról, miközben minduntalan azt sulykolják beléjük, hogy miért és mitől kell félniük (a különféle válságoktól – klímaválság, gazdasági válság, egészségügyi krízis, migrációs válság, intézményi válság és még sorolhatnánk). Tudjuk, hogy az agyunk szinte magába szívja a minket körbevevő diskurzusokat, így egy fiatal minél többet hall válságokról vagy egyszerűen csak arról, hogy éppen mitől kellene félnie, annál nehezebb lesz vágynia az élet továbbadására. Ha az embernek már eleve nincs túl nagy önbizalma, ugyanakkor nem bízik igazán az életben, ahogy nem bízik a párkapcsolatában sem, akkor természetesen sokkal nehezebben képzeli el magát két-három gyerekkel.
A fiatal generációk vajon a korábbi generációkkal szemben fogalmazzák meg magukat?
Ami a fiatal generációkat illeti, először is közülük sokaknak elváltak a szülei, így sokszor jogos félelmet éreznek attól, hogy még meg nem született gyermekeiknek is ugyanazt a fájdalmat kell majd átélniük, amin ők keresztülmentek. Ez persze nem lehet az egyetlen ok; sokszor hallani azt is, hogy ha elváltak volna a szüleim, és nem előttünk vitatkoztak volna folyton, akkor talán kevésbé katasztrofális képem lenne a párkapcsolatokról. Mindazonáltal a mai egy olyan generáció, amely tapasztalta az elköteleződés fogalmának meggyengülését.
Ha szüleink, nagyszüleink generációját nézzük, akkor látjuk, hogy meglehetősen korán létesítettek párkapcsolatot, olyan helyzetekben is, amelyek korántsem voltak ideálisak vagy könnyűek – például egyiküknek az első gyerek születése után még tanulnia kellett. Mégis együtt tervezték meg közös életüket, és együtt küzdöttek meg fokról fokra az élet nehézségeivel. Ma ezzel szemben, amikor a személyes fejlődésre kerül a hangsúly, a szerelem pedig már kevésbé bizonyul tartósnak, az emberek többsége úgy gondolkodik, hogy először én akarok kiteljesedni, felfedezni a világot, fejlődni, elindítani a karrierem, aztán majd képes leszek az életem részévé tenni azt a kötöttséget, amit a másik ember jelent. Így manapság az elköteleződés tulajdonképpen megkoronázza azt az életet, amelyben már kiteljesedtünk, ahol már megvan a saját lakásunk, már elégedettek vagyunk szakmai előmenetelünkkel. Ezzel szemben régen az emberek ahhoz választottak partnert, hogy együtt haladjanak át az élet fontos államosain.
Természetesen manapság később köteleződnek el az emberek – és ez nem jelent értékítéletet. Vannak, akik túl gyorsan, túl fiatalon kötelezik el magukat, és a kapcsolat később fut zátonyra. Tény azonban, hogy a későbbi elköteleződésnek hatása van a születések számára. Ha például egy nő 30 évesen ismerkedik meg valakivel, akivel szeretne családot alapítani, mire kiismerik egymást és szóba kerülhet a gyerek, már 32-33 éves. Ha ekkor fedezi fel, hogy esetleg termékenységi problémái vannak, akkor a gyerekvállalás még inkább kitolódik az időben, de talán lehet még egy gyereke. Ezzel szemben, ha valaki mindezt 23 évesen kezdi, akkor 35 évesen még vállalhat egy utolsó gyereket úgy, hogy közben több terhessége is volt.
Ugyanakkor az, hogy később köteleződünk el, nem jelenti feltétlenül, hogy körültekintőbbek is vagyunk, mert ha azok lennénk, akkor a válások számának csökkennie kellene, azaz a párkapcsolatok később kezdődnének ugyan, de nem tévednénk a párválasztásban, sikerülne együtt venni az élet akadályait, mert a partnerek személyisége jobban illeszkedne. De nem ezt látjuk magunk körül. Sokkal inkább azt, hogy ha később köteleződünk el, annak elsődleges oka, hogy félünk a korlátoktól, és azért is félünk a korlátoktól, mert manapság sokkal több választási lehetőségünk van.
Nagyszüleinknek a faluban volt ugyan választási lehetősége, de csak limitált. Manapság ellenben, különösen a digitális világnak köszönhetően, abban az illúzióban ringatjuk magunkat, hogy bármikor több tíz vagy akár több száz potenciális partnerünk is lehet. Márpedig ez nem igaz, ez tényleg csak illúzió. Hiszen miután megbizonyosodtunk róla, hogy bizonyos dolgok nem összeegyeztethetőek, azoknak a személyeknek a száma, akikkel képesek lennénk elviselni az élet megpróbáltatásait, meglehetősen csekély. Mégis befolyásol minket a virtuális ajánlatok sokasága például a randiappokkal, aminek következtében a fiataloknak az a benyomása, hogy rengeteg választási lehetőségük van.
Folytatás következik…
Az eredeti interjú itt tekinthető meg.